“Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.” (Marcus Aurelius)
Veszekedés a gyerek előtt - milyen hatása van?
Ne gondold, hogy nincs! 
Olyan párkapcsolat, ahol nincs egy-két hangosabb vita, szinte kizárt, hogy létezik. Akik állítják, hogy sosem veszekednek, ott valami mélyen fortyogó, elfojtott probléma akadhat, ami előbb, vagy utóbb vulkánkitöréssel kerül a felszínre.
Az ember természeténél fogva hangulatainak, érzelmeinek befolyása alatt éli az életét, így vannak rossz hangulatú és jó hangulatú napok, minden családban. Ha a gyerek szem- és fültanújává válik a vitának, akkor azt is látnia kell, hogyan kér bocsánatot az egyik fél, és hogyan bocsájt meg a másik. Ugyanis így tanulja meg a normális, emberi viselkedés alapjait.Élettippek
“Élete során az ember gyakran attól fél, amitől nem kellene, vagy nem úgy fél, ahogy kellene, vagy nem akkor, amikor kellene.” (Arisztotelész)
Leave a comment »
2008. augusztus 1. · Iktatva: félelem, fejlődés, gyerekek, gyermekkor, győzelem, házasság, kapcsolatok, M. Scott Peck, otthon, próbák, probléma
“Minden valóban szeretetteljes kapcsolatban jelen van az elkötelezettség érzése. Aki valóban törődik más lelki fejlődésével, az tudatosan vagy ösztönösen, de tisztában van vele, hogy a fejlődést csak az állandóság érzetét magában hordozó kapcsolatban lehet elősegíteni. A kiszámíthatatlanságnak az elhagyatás félelmétől kísértett légkörében a gyerekek nem juthatnak el a pszichés érettség fokára.
Egy házasságon belül csak akkor lehet megoldani az alapvető problémákat – úgymint függőség, függetlenség, erőviszonyok stb. – ha a házastársak mélyen tudatában vannak, hogy a küzdelmük nem okozhatja magának a kapcsolatnak a pusztulását.”
(M. Scott Peck: A járatlan út)
Comments (1) »
2008. július 9. · Iktatva: aggodalom, alkalmazkodás, áldozat, ítélkezés, önérvényesítés, önfegyelem, Dale Carnegie, egészség, elfogadás, erőfeszítés, félelem, fejlődés, idő, jövő, jelen, lélek, megnyugvás, pozitív gondolkodás, siker
1. Csak ma boldog leszek. Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: “a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.
2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.
3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.
4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.
5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.
6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.
7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.
8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.
9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.
10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.
(Dale Carnegie – Sikerkalauz 2)
Comments (5) »
2008. június 30. · Iktatva: önbizalom, félelem, film, jellem, vihar
“Ha kitör a vihar, mindenki a természete szerint cselekszik.
Van, ki elnémul a félelemtől. Van, ki menekül. Van, ki elbújik.
És van, aki szárnyát kitárja, és sasként szárnyal a szélben.”
(Elizabeth: Az aranykor)
Leave a comment »
2008. június 30. · Iktatva: félelem, film, hatalom, jövő
“Minek félni a holnaptól, ha csak a mai nap van a hatalmunkban?”
(Elizabeth: Az aranykor)
Leave a comment »
2008. május 15. · Iktatva: Dale Carnegie, félelem, győzelem
“Bármilyen félelmet le tudsz győzni, ha erre felkészíted a tudatodat. Emlékezz, a félelem nem létezik máshol, csakis a tudatodban!” (Dale Carnegie)
Leave a comment »
2008. január 28. · Iktatva: aggodalom, akadály, érzések, önismeret, béke, bölcsesség, biztonság, elfogadás, emberi természet, emlékek, félelem, gondolatok, gondolkodás, idegeskedés, jövő, jelen, kudarc, Marcus Aurelius, múlt, megnyugvás, panaszkodás, pozitív gondolkodás, sors, terhek
Marcus Aurelius – Rossz érzések ellenszere
“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”
Comments (16) »
2008. január 6. · Iktatva: önismeret, félelem, Kahlil Gibran, szív
“Ha egy félelmet szeretnétek eloszlatni, e félelem székhelyét a saját szívetekben keressétek, és ne annak a kezében, akitől oly nagyon rettegtek.” (Kahlil Gibran)
Leave a comment »
2007. december 17. · Iktatva: félelem, tanulás, tettek
“Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Először, hogy legyőzd a félelmedet. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni.” (Virgil Thomson)
Comments (1) »
2007. november 26. · Iktatva: életmód, önérvényesítés, önismeret, Dale Carnegie, félelem, gondolatok, hatalom, Isten, tettek, világ
“A Teremtés Könyve szerint a Teremtő az egész világ urává tette az embert. Hatalmas ajándék. De én nem ilyen királyi előjogokra vágyom. Csak annyit szeretnék, ha önmagam ura lehetnék – gondolataim, félelmeim, tudatom és lelkem ura. És csodálatos tudni azt, hogy hihetetlen mértékben ura is lehetek mindezeknek, amikor csak akarom, ha irányitani tudom a cselekedeteimet – amelyek reakcióimat irányítják.” (Dale Carnegie)
Comments (2) »
2007. november 21. · Iktatva: érzések, bizalom, biztonság, boldogság, csalódottság, félelem, film, hála, Isten, kedvesség, vigasz
“Ha eluralkodik rajtunk a félelem, a kétségbeesés, a megszokás, az állandóság, a reménytelenség, és a tragikum hálát adhatunk Istennek a bajor cukormázas kekszért. És szerencsére, ha éppen nincs keksz akkor is megnyugvásra lelünk egy ismerős kéz érintésében, vagy egy kedves gesztusban, egy apró biztatásban, vagy egy szerető ölelésben, vagy mások vigasztalásában.”
(Stranger Than Fiction/Felforgatókönyv)
Leave a comment »
2007. november 14. · Iktatva: értékek, önérvényesítés, emberek, félelem, Isten, Paulo Coelho, szeretet, vágyak, vereség, veszteség
“Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.
Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.”
(Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)
Comments (9) »
2007. november 8. · Iktatva: élet, csillagok, félelem, változás, világ
“Valahányszor új helyre jutunk, új világ ébred bennünk is. A változással és fejlődéssel szükségszerűen együtt járó szorongást elkerülendő, sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz. A veszélytelen egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandóan tudni, mint a csillagokat. De nem lehet. Az élet folyamat, mozgás, átalakulás. Bármennyire szeretetnénk „visszatartani a hajnalt”, a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk.” (Harriet Lerner)
Leave a comment »
2007. november 5. · Iktatva: félelem, szeretet, veszteség
“Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.” (Anatole France)
Leave a comment »
2007. október 18. · Iktatva: emberi természet, fájdalom, félelem, Isten, magány, Pilinszky János, próbák, szenvedés
“Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. “Uram, Uram, miért hagytál el engem!” – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül.
Különös, hogy a krízis és a megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befele fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé.
[...]
Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, miből kell korszerű vizsgát tennie?
Magányból. Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel.” (Pilinszky János)
Comments (1) »
2007. október 16. · Iktatva: aggodalom, érzések, Blaise Pascal, félelem
“Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.” (Blaise Pascal)
Comments (2) »
2007. október 16. · Iktatva: félelem, kommunikáció, kudarc
“Ne tárgyaljunk sosem félelemből – de ne féljünk tárgyalni.” (J. F. Kennedy)
Leave a comment »
2007. szeptember 13. · Iktatva: félelem, Isten, szeretet, találkozás, tanulás
“Amikor Isten be akart mutatkozni, akkor mindent kizárt, ami lenyűgözhetett volna minket. Gyermekként jött közénk, csecsemőnek, ártatlan lénynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak… Keresztre akasztotta hatalmát, hogy senki ne menjen hozzá érdekből vagy félelemből. Ne várjatok semmi mást Istentől, csak azt, hogy szeressen és tanítson meg minket is szeretni.” (L. Evely)
Comments (2) »
2007. szeptember 12. · Iktatva: önérvényesítés, Dalai Láma, félelem, őszinteség
“Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.” (Dalai Láma)
Comments (5) »
2007. szeptember 10. · Iktatva: félelem, igazság, La Rochefoucauld
“Az igazság szeretete a legtöbb emberben nem egyéb, mint félelem az igazságtalanság elszenvedésétől.” (La Rochefoucauld)
Leave a comment »
2007. szeptember 6. · Iktatva: öröm, félelem, szerelem
“A szerelem örömei mindig arányban vannak az elvesztésüktől való félelemmel.” (Stendhal)
Leave a comment »
2007. szeptember 6. · Iktatva: bátorság, félelem, Mark Twain
“Valójában az a bátor ember, aki ellenáll a félelemnek, aki legyőzi a félelmét – nem pedig az, akiből hiányzik a félelem.” (Mark Twain)
Leave a comment »
2007. szeptember 2. · Iktatva: Spurgeon, félelem, halál
“A halál semmi a halálfélelemhez képest.” (Spurgeon)
Leave a comment »
2007. június 19. · Iktatva: öröm, csodák, emberek, erő, félelem, lélek, zene
“Az emberiség néhány nagy vívmánya éppen olyankor született, amikor az emberek szenvedtek: bebörtönözték őket, nélkülöztek, vagy éppen betegeskedtek. Példa nélkül álló módon demonstrálták az emberi lélek méltóságát és erejét. Beethoven megsüketülése után írta a legnagyszerűbb zeneműveit. Milton vakon írt. Bunyan a börtönben alkotott. Stephen Hawkins tolószékből elemzi az univerzumot. Az üldözöttek és elnyomottak felemelik a hangjukat, hogy segítsenek embertársaikon. A háborús rokkantak reménnyel táplálják a nélkülözőket.
Néhányukat közülük csak páran ismerik. Sokuk soha nem kap elismerést. De mind azt tanítják: ne féljünk. Van még tennivalónk. Vannak még feladatok. Szükség van még a szépre. Megoldatlan rejtélyek várnak ránk. Boldogság vár ránk. A világ tele van csodákkal. Fogadd el őket, és örülj nekik. Ne hagyd, hogy bármi is megfosszon az élet szeretetétől.” (Pam Brown)
Comments (1) »
2007. június 14. · Iktatva: áldozat, önzés, félelem, Márai Sándor, szeretet
“Az áldozatkész szeretet. Te, olyan könnyű ezt kimondani. Később azt tapasztaltam, hogy a rosszul értelmezett, helytelen igénnyel követelt szeretet többet gyilkol az életben, mint a lúg, a gépkocsi és a tüdőrák együttesen. Az emberek szeretettel ölik egymást, mint valamilyen láthatatlan sugárral. Még több szeretetet akarnak, minden gyöngédség az övék legyen, csak az övék. A teljes érzést akarják, el akarják szívni környezetüktől az életerőket, a nagy növények szomjas mohóságával, melyek kíméletlenül elszívnak a környék zsombékjaiból és televényéből minden erőt, nedvességet, illatot, sugarat. Nagy önzés a szeretet. Nem tudom, hogy élnek-e sokan, akik halálos sérülés nélkül tudják elviselni a szeretet rémuralmát? Nézz körül, nézz be a lakások ablakán, nézz a szemekbe, hallgasd panaszaikat, s mindenütt ugyanazt a kétségbeesett feszültséget találod.” (Márai Sándor: Az igazi)
Leave a comment »
2007. június 11. · Iktatva: érzések, önismeret, elfogadás, félelem, hibák, tökéletesség
“Ha beismerjük félelmeinket, akkor leszokunk arról, hogy más embereket hibáztassunk… Amikor elfogadjuk, hogy többé már nem kell tökéletesnek lennünk, és érzelmeink egyik fő mozgatórugójaként félelmeinket nevezzük meg, szeretteink erre reagálni fognak. Sérülékenységünk beismerése jobban működik, mint mások sértegetése.” (Andrew Matthews)
Leave a comment »
2007. május 22. · Iktatva: félelem, Seneca
“Több dolog rettent bennünket, mint amennyi szorongat, és gyakrabban szenvedünk a hiedelmektől, mint a valótól.” (Seneca)
Leave a comment »
2007. május 8. · Iktatva: erő, félelem, Isten, lélek
“Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” (2 Timótheus 1:7)
Leave a comment »
2007. május 7. · Iktatva: bizalom, emberek, félelem
“Mennyivel többször szólal meg az emberismeret úgy: Vigyázz, mert ismerlek! – mint így: Ne félj, mert ismerlek!” (Osvát Ernő)
Leave a comment »
2007. május 3. · Iktatva: félelem, remény
“Aki remél, már retteg is, hogy a remélt sosem következik be.” (Lernet-Holenia)
Leave a comment »
2007. május 3. · Iktatva: félelem, Henry David Thoreau
“Semmitől sem kell annyira félni, mint magától a félelemtől.” (Henry David Thoreau)
Leave a comment »
2007. május 1. · Iktatva: aggodalom, félelem, gondolatok, harag, hit, jövő, jelen, lélek, Linda Dillow, múlt, panaszkodás
“Tudtad, hogy léteznek lelki fertőzések? A legsúlyosabbak közül az egyik a Mi lesz, ha, a másik pedig a Bárcsak gondolatokkal függ össze. Ezek a gondolatok ikertestvérek, hasonlítanak egymásra, de nem ugyanazok. Mindkettőből hiányzik a hit látása. A Mi lesz, ha a jövőbe néz, és aggódik. A Bárcsak a múltba tekint vissza, és panaszkodik a miatt, amit Isten adott. Az első következménye az aggodalom, a másodiké pedig a harag.
(Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül)
Leave a comment »
2007. május 1. · Iktatva: aggodalom, egészség, félelem, jelen, kritika, Linda Dillow, múlt, sajnálat, változás
“Egy férfi, megoldást keresve az aggodalomra, egy “aggodalomtáblázatot” rajzolt, és ezen jegyezte föl félelmeit. Megfigyelte, hogy félelmeinek 40 százaléka olyan dolgok miatt volt, melyek valószínüleg soha nem fognak bekövetkezni; 30 százalékuk múltbeli döntések okozta sajnálkozás volt, amin már nem tudott segíteni; 12 százalékuk más emberek vele kapcsolatos kritikáit tartalmazták; 10 százalékuk pedig az egészségével volt kapcsolatos. Arra a megállapításra jutott, hogy aggodalmának 8 százaléka volt csak igazán jogos!
Az aggodalom legmegdöbbentőbb jellemzője a teljes tehetetlenség. Az aggódás soha nem változtat meg egyetlen dolgot sem, kivéve az aggódó személyiségét.” (Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül)
“Tanulj a múltból. Ne érj úgy életed végére, hogy azt érezd, nem is éltél igazán. Sokan, amikor elérnek arra a pontra, hogy el kell hagyniuk a földi világot, utoljára még meglátják az örömet és szépséget, amely csak azért nem lehetett az övék, mert féltek élni.” (Clearwater) Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk. (Marianne Williamson) “Néha olyan körülményekbe képzeljük magunkat, amilyent az isteni gondviselés egyáltalán nem szabott ránk; félünk ezernyi szenvedéstől, amelyek közül soha egyetlen egyet sem kell átélnünk.” (C.H. Spurgeon) “A biztonság többnyire csupán egy babonának tekinthető, mivel a természetben soha sem fordul elő, és az emberek életében sem tapasztalható. Hosszú távon a veszélyt elkerülni semmivel sem biztonságosabb, mint szembefordulni vele. Az élet egy merész vállalkozás, vagy egy nagy semmi.” (Helen Keller) - Nem akarok hibát elkövetni, Gerry. “A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.” (Elbert Hubbard) Én én vagyok. Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam. Én rendelkezem mindenemmel – a testemmel és annak minden mozdulatával; az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel; a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz; az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom; a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem; a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes; minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul. Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim. Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit. Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam. Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe. Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat. Én én vagyok, és így vagyok jó. (Virginia Satir) “Félelemmel teli gondolataink ugyanolyan intenzitással teremtő erejűek és vonzanak nehézségeket életünkbe, mint ahogy a konstruktív és pozitív gondolatok pozitív dolgokat vonzanak. Teljesen mindegy, milyen egy gondolat természete, mindig saját természetének megfelelően teremt. Amikor mindez az ember tudatába vésődik, akkor fogja fel a lenyűgöző erőt, mely rendelkezésére áll.” (Claude Bristol) “Csak ha leereszkedünk a szakadék legmélyére, “Az egészséges elme nem más, mint a valósághoz való feltétlen ragaszkodás. Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyű. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kellemetlen és fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig. Ezt mindannyian szívesen elkerülnénk, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Bizonyos kellemetlen tényeket kilökünk tudatunkból.Archive for félelem
Legbenső félelmünk
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.
Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?
Miért ez a kishitűség?
Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.
Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.
Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét.
Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.
Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.
- Akkor sajnos rossz fajba születtél, édes.
(Utóirat: Szeretlek / P.S. I Love You című film)
akkor találjuk meg az élet kincseit.
Ahol összerogysz,
ott lapul a kincs.
Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik,
ahová félsz belépni.”
(Joseph Campbell)
"A szerelem olyan, mint a sakk. A lány várja a fehér királyt, de csak a sötét paraszt érkezik!"
A vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senkit sem érdekli a másiké.
fenn a lépcső tetején nincsen-embert leleltem én. Ma is nem volt úgy tűnt fel, ó bár végre menne el!
Megtanuljuk azt a varázslatos leckét, hogy ha a legtöbbet hozzuk ki abból, amink van, még többünk lesz. (Ne függj többé senkitől!)
Mai emlékeztető: Ma a hála átalakító fényerejét bocsátom életem minden körülményére.Addig mondogasd, hogy köszönöm, amíg így is gondolod. Mondj köszönetet Istennek, az életnek és az univerzumnak mindazokért és mindazért, amit utadba küldött! A hála az élet teljességét nyitja meg. Elegendővé varázsolja azt, amink van. Sőt még többé.A tagadást elfogadássá változtatja, a káoszt renddé, a zavarodottságból világosságot teremt. Egy egyszerű étkezésből lakomát tud varázsolni, egy házból otthont, idegenből barátot. A problémákat ajándékokká változtatja, a kudarcokat sikerré, a váratlanból tökéletes időzítés lesz, a tévedésekből pedig fontos események. A puszta létezésből igazi életet, a zűrzavaros helyzetekből fontos és jótékony tanulságokat hoz ki. A hála értelmet ad múltunknak, békét hoz a mának, és fölvázolja a jövő képét. Helyükre teszi a dolgokat. A hála a negatív energiát pozitív energiává változtatja. Nincs olyan helyzet vagy körülmény - nagy vagy kicsi -, melyet a hála ereje nem alakíthatna át. Kezdhetjük azzal, aki ma vagyunk, és amivel ma rendelkezünk: érezzünk hálát érte, aztán hagyjuk, hogy elvégezze varázslatát. Mondj köszönetet, amíg így is gondolod! Ha elég sokszor mondod, el fogod hinni.
Ritkán fordult elő, hogy valaki lelkiismeretesen járta utunkat, és mégis kudarcot vallott. Általában azok az emberek nem épülnek fel, akik nem tudják, vagy nem akarják fenntartás nélkül követni egyszerű programunkat: azokról a férfiakról és nőkről van szó, akik alkatuknál fogva képtelenek önmagukkal szemben őszinték lenni. Vannak ilyen szerencsétlenek. Nem tehetnek róla, úgy látszik, ilyennek születtek. Természetüknél fogva képtelenek a teljes őszinteséget követelő életstílus megértésére és kialakítására. Esélyük a felépülésre az átlag alatt marad. Vannak súlyos érzelmi és elmebeli rendellenességben szenvedő emberek is, de sokan még közülük is felépülhetnek, ha képesek őszinték lenni önmagukhoz. Történeteink közérthetően tárják fel, milyenek voltunk, mi történt velünk, és milyenek vagyunk most. Ha úgy határozott, hogy részesülni akar abból, ami nekünk megadatott, és ezért bármire hajlandó, akkor készen áll arra, hogy bizonyos lépéseket megtegyen
1. aki azért nem fél attól, hogy veszélyes dolgokat tegyen, mert meggondolatlan.vakmerő (melléknév)
Vakmerő volt, hogy egyedül mászkált éjjel Chichago utcáin.
az a lélekhangulat, a belsőnek az az energiája, mely a fenyegető veszélyektől meg nem ijed, hanem azokkal szembe száll. A bátor a vakmerőtől abban különbözik; hogy ok nélkül nem keresi a veszélyt, mig a vakmerő a veszélyt magáért a veszélyért szerzi. Élénk képzelem, mely a döntő pillanatban a veszély képét erősen fokozza, könnyen bátortalanná tehet. Az erkölcsi bátorság meggyőződéseink őszinte nyilvánitására vonatkozik, ha olyankor történik, mikor abból ránk veszély, kellemetlenség, üldözés stb. hárulhat. Ennek ellentéte az ugynevezett meggyőződéseinkkel való kérkedés, mikor minden ok és veszély nélkül fitogtatjuk mások előtt. A szellem hősiességét a szinházi Kátók, a meggyőződéseiket zörgető pedansok csak majmolják.Bátorság
Forrás: Pallas Nagylexikon
A veszélyektől, bajoktól való félelemnek az a foka, midőn, ha egyébként kötelességünk volna szembeszállni velük, leküzdésükre törekedni: ahelyett meghátrálunk s inkább eltürjük a gyalázatot. A félelem még nem Gy., inkább tőlünk nem függő érzelem; a Gy. ott kezdődik, midőn a félelem akaratunkat, cselekvő erőnket oly esetekben is megbénítja, melyekben a becsület, a kötelesség azt parancsolja, hogy a félelem dacára is cselekedjünk. A Gy. kedvelt vigjátéki és bohózati motivum (poltroneria). Legnagyobb humorral van a Gy. festve Fallstaff alakjában Shakesperenél. A katonaságnál Gy.-ban válik bünössé, az aki, saját biztonsága iránti aggodalomból az ellenséggel szemben nem oly foku ellentállást fejt ki, mint amilyenre szolgálati kötelmeinél fogva köteles és amilyenre képes, vagy aki a veszélyt kötelességellenesen kerüli, vagy - bárcsak szavak vagy jelek által is - oly érzületeket nyilvánít, melyek másokban bátortalanságot előidézni alkalmasak. Háboruban a magát gyáván viselő katonákra vagy csapatokra mérendő büntetési nemek a IX. hadicikkben soroltatnak fel.Gyávaság
Forrás: Pallas Nagylexikon
A spiritualitás összefoglaló kategórianév. Világnézeti formák, amelyek elsősorban a szellemi, természetfeletti erők illetve a lélekértelmezésén[1], magyarázatán alapuló irányzatainak közös neve.[2] A spiritualitás több vallás közös alapelvét is jelenti, de nem a vallásgyakorlása. A templomba járás, vagy az Istenben való hit nem jelenti a spiritualitást. A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való - nem öncélú - hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani. A spirituálisan gondolkodó ember a világot úgy értelmezi, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívhatjuk karmának, „sors”-nak vagy „isteni elrendelés”-nek. A spirituálisan gondolkodók szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális világnézeteket követők vallják, hogy az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka. Vallási hovatartozástól függetlenül szerintük a világot egy magasabb rendező elv, egy ember felett álló kozmikus erő irányítja. És míg a materialista szemléletű tudósok elsősorban természeti és fizikai törvények érvényesülése szerint értelmezik a világot, a spirituális irányzatok szerint ez a világrend nem személytelen és nem lehet pusztán mechanikusként értelmezni. A spirituális elvek szerint az ember személyes tettei és élményei értelmezhetők és összhangba hozhatók ezzel az egyetemes rendezőelvvel, amely azután áthathatja életüket egy mélyebb harmóniával.[3] A spiritualitás nem feltétlenül áll ellentétben a tudományos kutatásokkal, de ez a világnézet metafizikai alapokon nyugszik - nem keresi végtelenül a dolgok tudományos részleteit. Eközben számtalan példa igazolja, hogy a tudomány fejlődésével egyre többet tudunk a világ olyan megnyilvánulásairól, tulajdonságairól, amelyet érzékszerveinkkel soha nem tapasztalhattunk. Atermészettudományok fejlődésével eljutottunk a látóterünk és lehetőségeink olyan határaihoz, ahol már az elektronmikroszkóp, vagy a számítógépekkel támogatott legnagyobb űrteleszkóp segítségével sem tudunk választ találni létezésünk alapvető kérdéseire sem. AzŐsrobbanás, vagy az élőlényekben megfigyelhető egységesen balra rendezett fehérjemolekulák[4] körüli ellentmondások ugyanúgy tisztázatlanok mint a „négyes számredszerben íródott” DNS„programozójának” kiléte.[5] [6] Ezek a kérdések számtalan tudóst késztetnek arra, hogy nyitottabban kezeljék a vallást, vagy a spiritualitást. A spirituálisan gondolkodó kutató a tudományos munkája során nem a kutatás befejezésére érez késztetést, hanem a vizsgált dolgok tiszteletére és az eredmények olyan értelmű hasznosítására, amely igyekszik megtartani a harmóniát a természet erőivel.[7]
Ha itt a nyár, ugye komám, a szív a víznek szalutál
és vígan lépked, akár a tornász
így megy a nagy ho-ho-ho horgász.
Bátran rikkant, puhányok ho-ho-ho-ho-ho,
megint csak ho-ho-ho-ho.
Van itt csali és egy két horog, az eszem pedig jól forog,
cselt a cselre kiválón sorjáz, ravasz a nagy ho-ho-ho horgász.
Városbéli puhányok, nyavalyások ha gyötör a láz,
fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok,
amit most néktek, hallgassátok,
amit most néktek eldalol a ho-ho-ho nagy horgász.
Ha itt a nyár, ugye komám, a szív a víznek szalutál,
és vígan lépked, akár a tornász így megy a nagy ho-ho-ho horgász.
Bátran rikkant, puhányok ho-ho-ho-ho-ho,
megint csak ho-ho-ho-ho.
Van itt csali és egy két horog,
az eszem pedig jól forog,
cselt a cselre kiválón sorjáz,
ravasz a nagy ho-ho-ho horgász.
Városbéli puhányok, nyavalyások ha gyötör a láz,
fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok, ű
amit most néktek, hallgassátok,
amit most néktek eldalol a ho-ho-ho nagy horgász.
“Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.”
Az angol "rules" szóból ered, ami azt jelenti, hogy valaki annyira otthon van egy témában, hogy szinte már "ő szabja a szabályait". (jó hülyén hangzik, de így jött ki:p)
A rulez angol eredetű nemzetközi zsargonszó, a. m. „nagyszerű”, „király”. Valaminek a kiemelkedő tulajdonságát jelzi, nemritkán a konkurencia fölé emelkedést hangsúlyozzák vele (ahogy egy király uralkodik az alattvalói fölött).[1][2] A szóvégi z kiejtése spanyolos asszociációkat kelt az angol nyelvű szlengben. A kilencvenes években terjedt el az interneten. Az angol rule (to rule - vezetni, kormányozni, uralkodni valami fölött, egyes szám harmadik személyű alak) szóból származik.[3] Magyar,[4] lengyel[5] és koreai zenekarok választották nevükként és albumuk címeként különböző szókapcsolatokban, pizzeriának[6] és filmnek[7] adott nevet, hirdetéseknek igyekeztek nyomatékot adni vele.[1]
Az élet önmagában értéktelen, mert nem tarthatjuk kezünkben: az okosabb, ravaszabb, erősebb, tapasztaltabb harcos, vagy egyszerűen csak a balszerencse is elragadhatja tőlünk. A halál pillanatában pedig, ha van még rá ideje, mindenki arra gondol: igazságtalan a halál, és különösképpen igazságtalan az, hogy mi is meghalunk, mert többé nem akad hozzánk fogható.
Igazság a földi létezésben nincs; és igaza mindig a túlélőnek van.
"A harcos, ki megacélozza testét, annak lelke is nemesedik
és megvalósítja test, lélek és szellem tökéletes összhangját..."
“Az elme az, ami jót csinál a rosszból, ami nyomorulttá vagy boldoggá, gazdaggá vagy szegénnyé tesz.” (Edmund Spenser)
“Az életünk során csak arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, ami megadatik nekünk.”(Gandalf)
“Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy rátalál a szerelem, és mert bízik benne, rá is talál. Olykor kiábrándul, olykor megsérül. De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut. Ezt mindenki tudja, aki hisz.” Paulo Coelho
HAJNALI RÉSZEGSÉG
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva, s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az. egészet,
sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok, itt mint a részeg,
az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemült kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akar a ketrec.
Egy keltbóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra."
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik,
gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.
De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és sziláidul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.
Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.
Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóvalobbant
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az elõcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelőúr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak,
s a kapusok kocsikért kiabálnak.
Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépõ,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.
Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tûnik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelelt se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyölt közt botoltam,
megis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
Brazil Jiu Jitsu és a súlyzózás
Írta: Radnai Tamás
2008. május
Szia! A tanácsod szeretném kérni. 3 napos osztott edzésterv mellett Brazil Jiu Jitsu-ra (kb. birkózás) járok 2x hetente. A gond az, hogy míg a súlyzózás általában igen jól megy, fejlődök is, addig BJJ-n túl sokszor vagyok formán kívül. Azaz erőtlen, gyorsan fáradó, dekoncentrált. Pedig van, amikor nem is gyúrtam előtte, ami magyarázhatná. A kajálásom alapvetően rendben: fehérje, ch, zsír, vitamin, ásványi anyagok — Vörös Zoli könyörög az étrendemért. Szóval szerinted mi lehet az oka ennek a gyakori formánkívüliségnek? Amire gondoltam, hogy vagy még több CH kéne (most se kifejezetten kevés), vagy több alvás? Most 6-7-8 óra között mozog, vagy egyszerűen csak túledzem magam? Kíváncsi vagyok a véleményedre. Zoli
Kíváncsi lennék, hogy eldöntötted-e magadban, hogy BJJ-hez kiegészítésként súlyzózol, vagy testépítő vagy?
Többet súlyzózol, mint küzdesz — megfelel ez a céljaidnak?
Vajon teljesen tudatában vagy-e annak, hogy a testépítés és a teljesítmény fokozást megcélzó kiegészítő súlyzózás két totálisan eltérő dolog? A testépítés fókuszában erőteljesen a kinézet megváltoztatása áll, és hacsak nem kell plusz tömeg súlykategória váltáshoz, sportolónak nem sok haszna van a testépítésből.
Figyelembe veszed-e, hogy létezik központi fáradtság, központi idegrendszer kimerülés, ami a teljes testre hat, így minden tevékenységben visszavet? Azt írod, hogy van, amikor nem a BJJ előtt súlyzózol, ami azt jelentené, hogy esetleges a programod?
Próbálkoztál-e az osztott edzésterv helyett sűríteni a programot? (Feltételezem, hogy az osztásod háromba bontást jelent.) Heti két teljes testes edzés, vagy alsótest-felsőtest bontás például.
Nem túl sok a súlyzózás volumene (szettek totális mennyisége)?
Nem túl nagy az intenzitás (gyakori izombukás)?
Szoktál-e időszakonként (4-8 hét) terheléscsökkentéses pihentető szakaszokat végezni?
Ha a BJJ fontosabb, nem próbáltad úgy beosztani a programot, hogy előtte pihenő legyen?
Lehetséges az, hogy a súlyzózástól van megfelelő limit erőd és izomzatod, de igazából nincs kondíciód, munka-kapacitásod? Vagyis a súlyzózás nem specifikus a sportodra nézve és ezért nagyon limitált a haszna?
Metabolikus Felpörgetés
Edzés turbó zsírégetéshez és gladiátor kondícióhoz
Nem lehetséges, hogy nem vagy hozzáedzve a küzdelem hosszabb, folyamatosabb, részben izometrikusabb izomfeszüléséhez?
Nem tudom, hogy mennyire fix és milyen napokon van a BJJ, de lehetséges beosztások:
1. nap BJJ
2. nap Súlyzó
3. nap Pihenő
4. nap BJJ
5. nap Súlyzó/pihenő
6. nap Súlyzó/pihenő
7. nap Pihenő
1. nap BJJ
2. nap Súlyzó
3. nap Súlyzó
4. nap Pihenő
5. nap BJJ
6. nap Súlyzó
7. nap Pihenő
Ezek lennének a legideálisabbak, mert minden küzdelem előtt pihenő van, és még a 3 súlyzózás is belefér.
1. nap Pihenő
2. nap BJJ
3. nap Pihenő
4. nap BJJ
5. nap Súlyzó
6. nap Pihenő
7. nap Súlyzó
Ha a BJJ edzések között csak 1 nap van, akkor az nehezíti a helyzetet.
Próbáltad-e, hogy megemeled a kalória (szénhidrát) beviteledet addig, amíg a testsúlyod előnytelenül el nem kezd változni? Hoz ez teljesítmény javulást?
A kérdésedben tulajdonképpen sok választ adtál meg. Például nem próbáltál többet aludni?
Dalszöveg
Ültünk a mólón és néztük,
hogy járja a táncát a vízen a fény.
Élveztük, mennyire jó ez a sablonos helyzet.
Hamburgert ettünk és vártuk,
hogy jöjjön a fél négy, mert utazunk már.
Itt hagyjuk Zamárdi-felsőt,
hisz újra csak elmúlt egy balatoni nyár.
Emlékszem, mennyire vártam
a tihanyi révnél azt a kékszemű lányt.
És persze nem jött, de ilyenek a kékszemű lányok.
Beültem inni és észre se vettem az árak színvonalát.
Hozták a számlát és azt hittem, rosszul látok.
A nyaralás messze száll, sok emlék visszajár.
Hányszor elmúlt már, de újra vár
||: A balatoni nyár, balatoni nyár. :||
Csónakban ültünk egy lánnyal és
lehullott rólunk minden erkölcsi lánc.
Senki sem láthatott minket, mert sűrű a nádas.
Szerelmes voltam és fájt volna
annak a lánynak az igazság.
Szemébe néztem és azt mondtam, nem vagyok házas.
A nyaralás messze száll...